Lasselsberger - Knauf

A fiatalok motiválása a cél

November 20. és 24. között ismét megrendezték az Európai Szakképzési Hét programsorozatot, amelyen szakmai kiállítóként a Lasselsberger Knauf is részt vett.


Az országos rendezvény egyik központi eleme volt az „Építsd a jövőd!” éptőipari szakmai találkozó, amelynek célja, hogy a fiatalok megismerjék az építőipari kézműves szakmákat, és motivációt nyerjenek saját vállalkozásuk elindításához. A szervezők a Lasselsberger-Knauf Kft-t is felkérték, hogy vegyen részt ezen a programsorozaton. A cég képviselői négy helyszínen, Pécsett, Budapesten, Székesfehérvárott és Sopronban tartottak interaktív előadásokat szakgimnáziumi és szakközépiskolás tanulók részére. Ezek során lehetőség nyílt az LB-Knauf legújabb és legkorszerűbb termékeinek bemutatására, illetve azok szakszerű alkalmazási és beépítési módjára.